Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A weboldalak rovására elkövetett 6 általános hiba

2016.08.04

Számos cég, mely rendelkezik weboldallal, főleg az online felületen igyekszik megnyerni újabb és újabb ügyfeleket. Ha webáruházról van szó, akkor az a bizonyos online felület képviseli a céget. Nagyon fontos tehát, hogy a tulajdonosok és nem különben a megbízott fejlesztők megfelelően álljanak hozzá a témához és a munkához, különben a siker bizony nem fog beköszönni.

 

Ha a webáruházakat állítjuk fókuszba, akkor nagyon jó példával állunk elő, hiszen egyértelműen látszik, hogy maga a webshop alkotja a z üzletet, annak minden részletével és határterületeivel együtt: bolt, készlet, katalógus, marketingfelület, a boltbelső és boltkülső, mint például kirakat vagy az áruk kihelyezése. Ehhez szervesen hozzáforr még a kiszolgáló személyzet és a vásárlás utáni lehetőségek is. Mindebből adódik, hogy ha valamely elem nem megfelelő, akkor az épp olyan, mint mikor ellenszenvesek az eladók, vagy épp senki nem jön segíteni, mikor kellene, esetleg nincs sem kirakat, sem szórólap, semmi reklám vagy épp egy eldugott utcácska egyik semmitmondó épületének alagsorában rendeztük volna be titokban az üzletünket. Ugye így nehéz népszerűnek és ismertnek lenni és értelemszerűen nehéz nagy profitot termelni.

 

Sajnos hiába dolgozunk olyan szakemberekkel, akik profi programozók és csodálatos logókat, design készítenek. Ha nem eléggé empatikusak és nyitottak ahhoz, hogy felismerjék és kitalálják a vásárlói igényeket, nem a mi oldalunk lesz a legsikeresebb. Egy különlegesen berendezett kirakat sem hoz be egy vevőt sem, ha nem azt mutatja, amire a célközönségünknek szüksége van.

 

Nézzünk 6, rendszerint előforduló hibát!

 

1. Nem azt látjuk a webshopban, ami

 

Sokan csak egy egyszerű termékkatalógust látnak a saját weboldalukban, holott sokkal többről van szó. Az internetes kereskedés lehetősége alapjaiban változtatta meg a a vétel-eladás módját és egy webshop tulajdonképpen ugyanaz, mint egy utcáról nyíló vagy plázában bérel üzlet, csak más úton értékesít. Ugyanúgy napi szintű törődésre, fejlesztésre van szüksége és ugyanúgy törődni kell a vásárlóval, mint egy szokványos üzletben.

 

2. Nem megfelelő projectirányítás

 

Ez szorosan kapcsolódik az első ponthoz, de árnyalatokkal másról van szó. Sokan úgy építik fel a webes jelenlétet, mint a többi vállalati projectet, holott egyáltalán nem ez a siker kulcsa. A weboldal egy webes kirakat, így mindig a tökéletességre, a felhasználók "becsábítására" és tökéletes informálásra van szükség. Mindig update-nek kell lenni és figyelni arra, hogy ez egy bolt, ez egy reprezentációs csatorna, nem pedig egy sima céges project, amibe nem baj, ha belejavítgatunk.

 

3. Nem önkifejezés, hanem igények kielégítése!

 

Még manapság is a legtöbben úgy készítik el és fejlesztik a weboldalukat, még akkor is ha éppenséggel egy internetes áruházról van szó, hogy a cég, a vállalkozás profilját tükrözze. Rossz megközelítés, mivel az internet világában a felhasználó az isten, az ő igényeinek kielégítésével lehet egyre feljebb kerülni a ranglistán, egyre több profitot termelni. Egy átlagos bolt esetében is agy van. Ha valaki vásárolni , informálódni vagy szolgáltatást igénybe venni akar, akkor nem Rád kíváncsi, hanem azt akarja, hogy a számára leginkább kielégítő megoldást kapja. És pont.

 

4. Használhatóság

 

az esetek túlnyomó részében a weboldal tervezésénél megelégednek annyival, hogy az oldal a vállalati bemutató során nagyon is jól működik. Arra azonban csak kevesen figyelnek, hogy "élesben" mennyire használható, mennyire gyors a reakcióidő. Pedig talán ez lenne az egyik fő kritérium.

 

5. Tartalom

 

a webshop olyan, mint egy bolt, a tartalom viszont nem hasonlítható a nyomtatott sajthoz. Az interneten a felhasználó nem akar hosszasan olvasgatni, nem kisregényért vagy jól megfogalmazott mondatokért jön, hanem információért. Ez különösen igaz azokra a weboldalakra, ahol valamit értékesíteni akarunk. Fontosak a kiemelések, fontos a jó tagolás és az információk könnyű elérése. Természetesen ezek után nagyon fontos, hogy mindez megfelelő, jól megírt köntösben legyen tálalva.

 

6. Nem közösködünk

 

Nem te vagy én vagy mi vagyunk egyedül az interneten. Nem lehet úgy rivalizálni, hogy létezésből is ki akarjuk szelektálni riválisainkat, hiszen az internet nagyban épül a linkekere. Fontos, hogy hivatkozzunk más írásokra, más oldalakra, hiszen mások is hivatkozni fognak ránk, ha jók vagyunk, vagyis reménykedjünk benne és tűzzük is ki célul ezt. Ha nem hivatkoznak ránk, romlanak az esélyeink és azzal még többet rontunk a saját sorsunkon, ha mi sem hivatkozunk soha senkire.

 

Az internet, bár már régóta az életünk szerves része, mindig új megközelítést, rugalmasságot kíván meg tőlünk, főleg, ha népszerűsíteni vagy profitot termelni szeretnénk a segítségével.